Nemzetközi szólásszabadságdíjat kap Molnár Áron a noÁr projektért
A Tenco-díjat korábban Nick Cave, Tom Waits és Leonard Cohen is megkapta; Molnár egy tavaly alapított kategóriában kap elismerést.
A Tenco-díjat korábban Nick Cave, Tom Waits és Leonard Cohen is megkapta; Molnár egy tavaly alapított kategóriában kap elismerést.
A várost vezető frakciószövetség nem kíván közösséget vállalni a kormánypártiak „politikai ámokfutásával”.
A korábban a tárcánál dolgozó nők tüntettek az elbocsátásuk miatt.
Bár a homofóbtörvény médiára vonatkozó szakasza ellenére sem indult eljárás egy leszbikus csók miatt, a Médiatanács napokban megjelent törvénymagyarázata mégis nagyon komoly gondokról árulkodik, és csak a kisebbik baj, hogy a szabályozás alkalmazója láthatóan egyáltalán nem ért ahhoz, amivel foglalkozik.
A nemi identitás felfedezése és kinyilvánítása a felnőtté válás fontos része. Mindez hatalmas kihívás azoknak a kamaszoknak, akik úgy érzik, nem felelnek meg a hagyományos heteroszexuális szerepnek. Hogyan segítheti ebben a gyereket a szülő?
Jamie Spears korábban bejelentette, hajlandó visszalépni lánya gyámságából, az azonban csak most derült ki, hogy ennek elég nagy ára is lenne.
Legfeljebb 150 embert szállítottak oda három busszal. A helyiek arra számítanak, hogy a nyitott táborból hamar nyugati országok felé távoznak a tálib uralom elől kimenekített családok.
A tálib szóvivő szerint aláásná a hitelességüket, ha bántanák a nőket, így inkább ne menjenek dolgozni, nehogy bajuk essen.
Az érzelmileg túlfűtött beszélgetésekhez égető szükség van a helyzet árnyalására - mutat rá Adam Grant pszichológus Gondold újra! című könyvében. Részlet.
A világ egyik legszigorúbb adatvédelmi törvényét fogadták el Kínában, de a korlátozások csak a szolgáltatókra vonatkoznak, az államra és az állampártra nem.
Korábban egy aláírás nélküli, a ház „magyar őslakóinak” nevében írt levél fejezte ki a lakók felháborodását azért, mert a szerkesztőség erkélyére kifüggesztettek egy szivárványos zászlót.
Névtelen, a „magyarok lakta ház őslakóinak” nyugalmára hivatkozó levelet dobtak be egy melegmagazin szerkesztőségébe, amelyben a kifüggesztett szivárványzászló miatti felháborodásuknak adtak hangot.
Kozma Ákos és hivatala munkáját az ombudsmanok világszövetsége értékelte, és nem találta megfelelőnek. “A”-ról “B”-re minősítenék le a magyar biztos státuszát, amivel elveszne számos nemzetközi jogosítványa.
Teljesen helytelen az LMBTQ emberek megkülönböztetése elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani – közölte a budapesti Német Nagykövetség.
Az aláírás nélküli, a szerkesztőséghez eljuttatott levél a lakók nyugalmára hivatkozik.
A Forma–1 Magyar Nagydíja előtti sajtótájékoztatón kritizálta Sebastian Vettel a melegellenes törvényt.
A hétszeres Forma–1-világbajnok az Instagramon nevezte gyávának és elfogadhatatlannak a magyar kormány homofóbtörvényét.
A Bibó István Szakkollégiumból a Fidesz tíz alapítója került ki, ide járt Áder János, Deutsch Tamás és Lévai Anikó is.
Az akcióval az LMBTQ emberek jogai akarták felhívni a figyelmet.
A Závecz Research készített erről felmérést az RTL Klub számára. A többség elutasító volt.